Az Iron Maiden 1956. március 12-én született meg London East End városrészében Steve Harris alakjában, bár ő maga életének első 15 évében erről mit sem tudott. A fiatal Harry még azt a tervet dédelgette, hogy egy nap szeretett csapatánál, a West Ham Unitednél lesz hivatásos focista. A tehetséges tizenéves be is került a klub ificsapatába, ahol gőzerővel edzett hónapokon keresztül, de egy idő múlva elege lett abból, hogy számára teljesíthetetlen feltételek elé állítják. "A klub folyton azt akarta, hogy időben lefeküdjek, és hasonló hülyeségeket. Ami engem akkoriban érdekelt, az a haverok és a nők. Mit kezdjek egy klubnál, ha nem tudok megfelelni az elvárásoknak? Steve tehát otthagyta a csapatot, és hamarosan egy olyan dologba kezdett, amit ugyanolyan tehetséggel művelt, mint a focit, de az elvárásokat ő maga állíthatta fel. Történt ugyanis, hogy Steve egyik barátja, Pete Dale kölcsönadott neki néhányat a lemezei közül, olyan zenekaroktól, mint a Genesis, a Black Sabbath és a Jethro Tull. Harrist megragadta a számára új zenei világ, olyannyira, hogy 15 éves korában (1971-ben) megvette első basszusgitárját (egy Fender utánzatot), igaz, csak 17 éves korában kezdte igazán komolyan venni a zenélést.

Kb. tíz hónapja basszusgitározott, amikor belépett az "Influence" nevű zenekarba, amely hamarosan "Gypsy's Kiss"-re változtatta a nevét. Ez a csapat Poplarban debütált egy tehetségkutató versenyen, majd hat koncert után feloszlott. Steve ekkor a "Smiler" nevű formációhoz csatlakozott. A többi zenekari tag mind idősebb volt nála, és egyáltalán nem vették jó néven, hogy a basszusgitárosuk rockdalok írásával próbálkozik, amit ráadásul világosan az értésére is adtak. Steve rájött, hogy csak úgy valósíthatja meg ötleteit, ha saját zenekart alakít, így 1975. decemberében megszületett az Iron Maiden. A névötletet egy régi angol filmből, a "Vasálarcos"-ból vették.A kezdeti években kész átjáróház volt a zenekar szinte összes posztja. Az egyetlen stabil tag maga Steve volt. Dave Murray már ekkor is jelen volt, de ő is kétszer elhagyta a fedélzetet egy-egy rövidebb időszakra. összesen huszonnégy tagcsere és több koncepcióváltás is történt (pl. két napig még billentyűs is volt a zenekarban), míg végül létrejött az első viszonylag stabil felállás. A Steve Harris (basszusgitár), Doug Sampson (dobok), Dave Murray (gitár) és Paul Di'Anno (ének) alkotta négyes mellett rövid időn belül három másodgitáros is megfordult.

Három hónapig Paul Cairns, egy hétig Paul Todd, majd tíz hétig Tony Parsons töltötte be ezt a posztot.A zenekar ennek ellenére ekkor már kész lett volna rá, hogy megvesse a lábát az East End-i kocsmákban, azonban útjukat állta egy új zenei mozgalom: a Punk. Sok csapat a könnyű siker reményében beszállt a divathullámba, és elkezdett punkzenét játszani, de a Maiden már akkoriban sem volt hajlandó feladni az elveit. Ezzel a döntéssel viszont nehéz helyzetbe kerültek: heavy metal zenekar lévén hónapokon keresztül alig-alig jutottak fellépési lehetőséghez. Telt az idő, és 1978. végére, a punkmozgalom lecsengésével fordult a kocka: a Maiden egyre több koncertet adott East End kocsmáiban, és sok helyen stabil rajongóbázisuk alakult ki. Sikerült összegyűjteniük annyi pénzt, amiből Szilveszterre (mivel akkor volt a legolcsóbb) kibérelték a Cambridge közelében található "Spaceward Studio"-t, és rögzítették a "Prowler"-t, az "Invasion"-t, a "Strange World"-öt és az "Iron Maiden"-t. 200 Fontjuk volt, ami csak a felvételekre volt elég, a mesterszalagot nem tudták megvenni. Amikor néhány hét múlva visszamentek, hogy kifizessék a mesterszalagot és a keverést, a szalagot már letörölték, így csak az eredeti, keveretlen verzió maradt meg egy kazettán. Dave a saját másolatát odaadta Neal Kay-nek, egy szenvedélyes, hard rock-kedvelő disc jockey-nek, aki egy rockműsort vezetett a "The Soundhouse"-ban.

Neal az egyik este lejátszotta a kazettát a hallgatóknak, és teljesen megdöbbent a reakciótól. A kazetta a legtöbbször kért anyag maradt hónapokon át. A demó Rod Smallwood-hoz is eljutott, Steve egyik munkatársa (aki gyakran rögbizett együtt Rod-dal) adta oda neki a kazettát. Rod meghallgatta az anyagot, aztán felkereste a bandát, és felajánlotta nekik a segítségét. London egész területére, sőt hamarosan országszerte kötött le koncerteket a zenekar számára, akiknek így alkalmuk nyílt arra, hogy országos méretű rajongótábort szerezzenek. Rod azonban hiába hívta meg a lemeztársaságok képviselőit a koncertekre, sokáig nem tudta szerződéshez juttatni csapatát. Végül az EMI-jal is megpróbálkozott, akik végre láttak fantáziát a zenekarban. Hogy lemérjék, mennyire "eladható" az Iron Maiden zenéje, két számot ("Wrathchild", "Sanctuary") kiadtak egy egyéb fiatal rockzenekarok számait is tartalmazó válogatásalbumon, a "Metal For Muthas"-ön. A reakció és az albumot követő rövid turné sikere (valamint nem utolsósorban Rod Smallwood befolyása) hatására 1979. november 28-án a zenekar három albumra szóló lemezszerződést írt alá az EMI-jal. Még a szerződés aláírását megelőzően a Maiden magánkiadásban, a Rock Hard-nál megjelenttette a Spaceward-demót "The Soundhouse Tapes" címmel. Erre azért volt szükség, mert a rajongók elárasztották kéréseikkel a zenekart, hogy másolják át nekik a demót. Az összesen 5000 példányban kiadott kislemezt csak postai úton lehetett megrendelni, de már az első héten több mint 15000 rendelés érkezett, ami jól mutatta a zenekar iránti fokozott érdeklődést.Visszatérve a lemezszerződéshez meg kell jegyezni, hogy a felvételek előtt akadt egy fontos teendője a csapatnak: szükségük volt egy megfelelő és stabil másodgitárosra, így Tony Parsons-t Dennis Stratton váltotta fel. Doug Sampson-nal is problémák adódtak, egy nagyon tehetséges dobos, Clive Burr lépett a helyére.

Most már csak egy olyan producert kellett találniuk, aki a banda tetszését is elnyeri. Will Malone látszott a megfelelő embernek, legalábbis kezdetben. A kész produkció, az "Iron Maiden" című bemutatkozó nagylemez hangzása ugyan nem lett tökéletes, de még így is híven tükrözte az Iron Maiden értékeit.Az első kislemez, a "Running Free" február 15-én jelent meg. Ezután nem sokkal a Maiden teljesen élőben szerepelt a híres (ámde playback-hez szokott) "Top Of The Pops" című műsorban, amit utoljára a "The Who" tudott elérni nyolc évvel korábban. Ezt egy turné követte a Judas Priest előzenekaraként, majd pedig egy kisebb önálló angliai körutat is tettek.Augusztusban az amerikai megasztár KISS felkérte a bandát, hogy az európai turnéjukra kísérjék el őket. Közben a "UFO" különleges vendégeként meghívást kaptak "Reading"-be, a "Saturday Nights"-ra is, ami főleg Steve Harrisnek jelentett nagy élményt. A KISS-turnét követően Dennis Stratton (akinek zenei ízlése jelentősen eltért a többiekétől) elhagyta a zenekart. Dave Murray egyik barátja, Adrian Smith személyében hamar megtalálták a helyettesét.Adriant egy rövid angliai körút alkalmával próbálták ki, majd pedig Martin Birch producer vezetésével elkezdtek dolgozni a második albumukon. A munkálatokat megszakítva tartottak egy speciális bulit a londoni "Rainbow Theatre"-ben, ami rögzítésre is került.

A "Killers" album 1981. februárjában jelent meg, Angliában a lista 12. helyére került, és számos nagyobb országban aranylemez lett. éppúgy, mint Európa sok országába, a "Killer World Tour" során látogattak el először Kanadába, Amerikába és Japánba is. Japánban rögzítettek egy fellépést, amit később "Maiden Japan" címmel live E.P. formájában kiadtak. Márciusban pedig megjelent egy harmincperces videó a karácsonyi Rainbow-show-ról.A turné vége felé már nyilvánvalóvá vált, hogy Paul Di'Anno-tól meg kell válniuk. Az énekes teljesen komolyan vette az "ital, nők, drogok" frázist, ami nem tett jót sem a hangszálainak, sem pedig a színpadi szerepléseinek. A helyettesítést most is hamar megoldották, az új frontember Bruce Dickinson lett a szintén brit "Samson"-ból. Néhány olasz dátummal megtörtént Bruce "beavatása", majd pedig Angliában a "Rainbow"-ban debütált elsöprő sikerrel. A karácsonyt (és Dave Murray születésnapját) egy koncerttel ünnepelték a "The Ruskin Arms"-ban a gyengén sikerült "Genghis Khan" álnév alatt.Ha 1981 sikeres évnek számított a Maiden számára, akkor 1982 minden várakozást felülmúlt. A banda már elkezdte a "The Beast On The Road" turné teltházas angliai részét, mikor a "Run To The Hills", az első kislemez az új albumról az angol lista 7. helyére ugrott. Az új album, a "The Number Of The Beast" elsöpörve a konkurenciát, azonnal a lista 1. helyére került, és egész Európában a Top 10-ben volt.

Az amerikai és a kanadai listákra is felkerült. A turnén nyolc hónap alatt 180 koncertet játszottak világszerte. Megszakítva az amerikai körutat, hazarepültek Angliába, hogy fellépjenek a Reading Fesztiválon 35000 rajongó előtt. A turné végén újabb veszteségként Clive Burr távozott. Személyes problémák és a kimerítő turné eredménye volt ez, és így 1983. januárjában a Maiden Nicko McBrain dobossal repült el Nassauba felvenni az új lemezt. A "Piece Of Mind" album májusban jelent meg és egyből az angol lista 3. helyén landolt. A "World Piece Tour" május 2-án kezdődött, és 196 nap alatt 143 koncertből állt. A Maiden mindenhol nagy elismerést vívott ki magának, ahol csak játszott, az USá-ban is egyre nagyobb közönség előtt léptek fel, és majdnem mindenhol teltházas koncerteket adtak. A turné vége felé "Video Pieces" címmel megjelent egy négy videóklipet ("Run To The Hills", "The Number Of The Beast", "Flight Of Icarus", "The Trooper") tartalmazó videó. Az utolsó show a Dortmund-i fesztivál volt, amelyet a TV Európa-szerte közvetített. A koncert csúcspontjaként a banda gonoszul megtámadta és elpusztította a színpadra besétáló Eddie-t. Látszólag azon gondolkodtak, hogy a továbbiakban nélkülözik a kabalaszörny szolgálatait, de szerencsére a jelentések Eddie haláláról jócskán túlzóak voltak, és a következő évben visszatért a lemezborítókon és a színpadon.Az 1984-es évet a csapat egy háromhetes szünettel kezdte, mielőtt elkezdtek dolgozni az új albumon, amelyet Jersey-ben írtak meg és ismét Nassauban rögzítettek. A "Powerslave" csak szeptemberben került a boltokba, amikor a banda már három hete belekezdett a fárasztó "World Slavery Tour"-ba. Lerombolva a határokat a körút Lengyelországban kezdődött, először játszott ott nagyobb rockegyüttes teljes nyugati produkcióval. Felléptek Magyarországon és Jugoszláviában is.

A budapesti show az azóta már leégett Budapest Sportcsarnok parkolójában volt. Akkoriban ez a koncert nagy eseménynek számított a hazai rockéletben, aminek ékes bizonyítékaként több mint 25000 ember volt kíváncsi a Maiden-re. Ez a szám a koncert végére 55000-re duzzadt, mivel a szervezők végül kénytelenek voltak megnyitni a kapukat, mert félő volt, hogy a kívül rekedtek bedöntik azokat. Ez akkoriban az együttes egyik legnagyobb fellépése volt, amelyet azóta is gyakran felemlegetnek a zenekar tagjai.Az úttörő "Behind The Iron Curtain" (A Vasfüggöny mögött) turné hatalmas sikert aratott, és a világ médiáinak figyelmét is felkeltette. Akkoriban a Vasfüggöny még szilárdan állt, azokban az országokban turnézni nagy bátorságra vallott. Az egész turnét rögzítették egy dokumentum-videó kedvéért, amit még abban az évben kiadtak "Behind The Iron Curtain" címmel.

Kelet-Európából a banda Olaszországot útba ejtve visszatért Angliába, ahol közben megjelent a "Powerslave" album, és egyenesen a lista 2. helyére lépett. Négy estét játszottak végig a Hammersmith Odeonban, amiből az egyik este teljes bevételét felajánlották egy gyermekvédelmi alapítványnak.A turné amerikai részét félbeszakítva ellátogattak Dél-Amerikába, hogy fellépjenek a "Rock In Rio" fesztiválon. Az amerikai turné csúcspontját Dél-Kaliforniában a "Long Beach Arena"-beli show-k jelentették, ahol az Iron Maiden volt az első banda, amely négy egymást követő napon négy teltházas show-t tudott adni, összesen 52000 ember előtt. Ezeket a koncerteket rögzítették egy videóhoz és egy élő albumhoz.A fárasztó turné 1985. júniusában ért véget. Mivel ősszel megjelent egy dupla élő album és egy videó ("Live After Death"), így lehetővé vált, hogy a banda kivegye első igazi szabadságát 5 év óta, amire szükségük is volt. 300 koncert 364 nap alatt emberileg nagyon megviselte a csapatot, a vége felé már csak gépek voltak. Bruce annyira kiégett, hogy kész volt sutba vágni az egész heavy metal ügyet, és folk típusú dalokat kezdett el írni akusztikus gitáron, amik természetesen nem kerülhettek fel a következő Maiden-albumra. A többi tag is szükségét érezte ugyan a zenei változtatásnak, de az a radikális váltás, amit Bruce akart, nem működött volna a Maiden esetében. Ez az oka annak, hogy a megjelenő új albumon Dickinson egyetlen dalt sem jegyzett. (Bruce utólag bevallotta, hogy akkoriban gondolt először arra, hogy elhagyja a zenekart, de végül ezt akkor még nem tette meg.)A "Somewhere In Time" albumot Nassauban és Münchenben rögzítették, és 1986. szeptemberében jelent meg. Angliában a lista 3. helyére került, és minden nagyobb országban arany-, vagy platinalemez lett.

Az új album jelentős változást hozott a banda stílusában, mivel számos dalban szintetizátorokat használtak a háttérzenéhez.A "Somewhere On Tour" újra a Vasfüggöny mögött kezdődött, melynek keretében ezúttal is ellátogattak hazánkba. A rendezvénynek az MTK Stadion adott otthont. A turné nyolc hónappal később, Oszakában fejeződött be. A színpadi show most is látványosra sikeredett. Eddie kiborgként tért vissza és a koncert csúcspontjaként az egész banda a levegőbe emelkedett, miközben feltűnt egy hatalmas, felfújható Eddie feje és kezei. Több koncertrészletet is rögzítettek, és interjúkat adtak egy dokumentum-videóhoz, amely 1987-ben jelent meg "12 Wasted Years" cím alatt. Ez egy videókrónika volt a csúcsra vezető útról, amely jó néhány korábban nem látott archív felvételt és interjúkat is tartalmazott mindazokkal a kulcsfigurákkal, akiknek szerepük volt az Iron Maiden sikerében.A következő lemez, a "Seventh Son Of A Seventh Son" (1988) a Maiden első és a mai napig az egyetlen konceptalbuma volt. Eredetileg nem ez volt a tervük, de ahogy írták a dalokat, azok érezhetően egy téma köré csoportosultak. Az album azonnal az angol lemezlista élére ugrott. A "Seventh Tour Of A Seventh Tour" még egy Maiden-tradícióval szakított, mivel az USá-ban kezdődött, arénashow-k és fesztivál-fellépések kombinációjából épült fel.

A csúcspontot a legendás "Monsters Of Rock" fesztivál jelentette Doningtonban. A csapat az egyik legerősebb fellépőlista (KISS, David Lee Roth, Megadeth, Guns 'N' Roses, Helloween, stb.) főbandájaként, 107000 ember előtt játszott, ami a legnagyobb nézőszám-rekord volt a fesztivál történetében. A banda aztán átvitte a "Monsters" show-t Európába (többek között Magyarországon is játszottak, igaz, itt nem a "Monsters Of Rock" égisze alatt), mielőtt hozzákezdtek volna a turné hazai részéhez egy arénashow-sorozattal.

Először játszottak ilyen nagy arénákban Angliában. A két este a Birmingham NEC-ben a turné legjobb nem-fesztivál fellépése volt. A két koncertet rögzítették egy új koncertvideó kedvéért, amelyet Steve Harris vágott össze és készített el. A turné utolsó fellépése december 12-én volt újra a Hammersmith Odeonban, oly sok korábbi Maiden-diadal helyszínén.Ezt követően a banda kivett egy év pihenőt, ami azonban egyáltalán nem telt eseménytelenül. 1989. novemberében "Maiden England" címmel megjelent a "Seventh Tour"-on, a Birmingham NEC-ben rögzített videóanyag. Adrian A.S.a.P. (Adrian Smiths and Project) nevű csapatával "Silver And Gold" címmel kiadott egy szólóalbumot. Bruce ugyanezt tette, az ő szólóanyaga a "Tattooed Millionaire" címet kapta, és ne feledkezzünk meg a pornográfia és az angol humor sajátos keverékét felvonultató Bruce Dickinson-regényről, a "The Adventures Of Lord Iffy Boatrace"-ről sem, melyet étkezés közben olvasni finoman szólva is életveszélyes. 1990. januárjában a zenekar összegyűlt Steve házában, hogy elkezdjenek dolgozni a "No Prayer For The Dying" című albumon. Közben azonban hét év óta először tagcserére kényszerültek. Adrian kijelentette, hogy nem biztos abban, hogy még mindig 100 %-os odaadással tud részt venni a munkában, és így kölcsönös megegyezés után elhagyta a csapatot. Adrian helyére Janick Gers érkezett, aki Bruce szólóturnéján már bizonyított.Az albumot Steve házának pajtájában, egy mozgó stúdió segítségével rögzítették, így igazán oldott hangulatban folyhatott a munka. A "No Prayer For The Dying" 1990. október 1-én jelent meg, és egyből az angol lista 2. helyére ugrott. Amikor Janick bekerült a csapatba, az anyag gyakorlatilag már készen volt, így ekkor még a dalírásba nem folyhatott bele, de annál inkább kivette a részét a turnén a színpadi mozgásból! Janick szertelen, vad játéka jótékony hatással bírt a zenekar színpadi image-ére, és a többi tagot is feltüzelte. Igaz, voltak olyan hangok is, akik szerint Janick "bohóckodása" túlzottan gitárjátéka pontosságának rovására megy.Visszatérve a turnéhoz: a "No Prayer On The Road" 1990. szeptember 19-én kezdődött, és 1991. márciusáig tartott. A korábbi mamutprodukciók után ez egy "vissza a gyökerekhez" típusú dolog volt a legalapvetőbb színpadi felszereléssel és világítással. Ezzel azt demonstrálták, hogy a Maiden képes nagyszerű show-t adni saját maga, anélkül, hogy körbe lenne véve egy rakás lámpával, felszereléssel és nagyköltségű produkcióval.

1990. december 24-én megjelent a kisebb botrányt kavart "Bring Your Daughter To The Slaughter" ("Hozd el a lányod az öldöklésbe") című kislemez, amit Bruce "kérésének engedve" a rajongók már megjelenésének napján elrohantak megvenni. A terv bevált, az anyag az aznapi lista első helyére (és így többszöri rádióbeli lejátszásra) került, lemosva a színről az angyalkákat és csengettyűszót felvonultató "konkurenciát".A turné végén a Maiden tíz hét alatt "The First Ten Years" címmel újra kiadta az összes addig megjelent kislemezét.

Hetente egy-egy hanghordozó jelent meg, melyek mindegyikén Nicko mesélte el az adott kiadványokhoz kapcsolódó eseményeket. Ugyanezzel a címmel megjelent egy videó is, amelyen az összes hivatalos videóklip szerepelt.A következő album ("Fear Of The Dark") 1992. májusában jelent meg, és elhozta a banda számára a negyedik 1. helyet az angol listán. A turné ezúttal Svédországban kezdődött. újra felkérték őket, hogy játsszanak augusztusban a doningtoni rockfesztiválon, amit örömmel meg is tettek. Most már tudták, hogy mit várnak tőlük, ezért kevésbé voltak idegesek, mint az előző alkalommal. Az egész show-t rögzítették egy koncertvideóhoz, amit a következő évben adtak ki "Donington Live 1992" címmel. Ezenkívül több koncertet is rögzítettek egy élő albumhoz. A színpadi show nagyobb volt, mint a "No Prayer" albumnál, bár az 1988-as méreteket nem érte el.A turné első szakasza november 4-én ért véget Japánban. Ezt követően mindenki "szabadságra" ment, egyedül Steve Harris dolgozott tovább, aki a készülő koncertlemezhez válogatta a közel 20 rögzített show anyagát essexi rezidenciáján.1993. február 22-e gyásznappá vált a Maiden rajongói számára. Ezen a napon jelentették be hivatalosan, hogy Bruce Dickinson tizenkét év után elhagyja az együttes kötelékét. Az időzítés nem volt a legszerencsésebb, hiszen a zenekar éppen egy koncertlemez kiadása és a hozzá tartozó turné előtt állt, amikor az énekes közölte döntését. Bruce vállalta ugyan, hogy a csapattal marad a körút végéig, de sok koncerten mélyen a tudása alatt teljesített, sőt gyakran le is sétált a színpadról, ha éppen nem volt különösebb dolga. Ezzel a viselkedésével magára haragította zenésztársait, és a rajongók egy részét is.

A csapat úgy döntött, hogy - tekintettel a körülményekre - két élő albumot adnak ki, egyet azokról a dalokról, amik már szerepeltek a "Live After Death"-en ("A Real Dead One"), és külön egy másikat ("A Real Live One") az ezt követő időszakról. Míg tehát az elsőként megjelent "A Real Live One" a banda "Live After Death" utáni munkásságát mutatta be, addig a másik a régi klasszikusokat tartalmazta. Ahogy az "A Real Live One" megjelent és a banda készült az "A Real Live Tour"-ra, hirdetést adtak fel, hogy megleljék Bruce utódját. A csapatot hamarosan elárasztották a reménykedő jelentkezők által beküldött kazetták, CD-k és videók ezrei. Közben azonban már zajlott a turné, így az énekes-jelöltek anyagainak végighallgatására csak a körutat követően kerülhetett sor.Bruce búcsúztatását az alkalomnak megfelelően hátborzongató módon tálalták. A később "Raising Hell" címen videón kiadott utolsó közös fellépés egy koncert és egy bűvészshow keverékéből épült fel, Simon Drake horror-illuzionista segítségével. Az est egy részét a világ több országában közvetítette a TV.Hosszú kutatás után a Maiden az év végén bejelentette, hogy Bruce utódja Blaze Bayley lett a Wolfsbane-ből. Igaz, ő nem küldött be bemutatkozó kazettát, de a Maiden 1990-es angliai turnéja során a Wolfsbane volt az előzenekar, így a csapatnak lehetősége volt Blaze-t akció közben látni.Intenzív próba következett, hogy a banda és az énekes jól összeszokjanak, aztán hozzáfogtak az új album munkálataihoz.

A csapat nemcsak új énekessel, hanem új producerrel is dolgozott, mivel Martin Birch - aki 1981 óta működött együtt a Maiden-nel - nyugdíjba vonult. Steve Harris, aki társproducerként már több album munkálataiban is részt vett, ezúttal Nigel Green-nel osztotta meg a produceri széket.Az új lemez a "The X Factor" címet kapta, és 1995. októberében került a boltokba, nem sokkal a "The X Factour" kezdete után. A turné Izraelben és Dél-Afrikában kezdődött, majd a csapat hazarepült Angliába, hogy szerepeljenek az MTV "Most Wanted" című műsorában. Kelet-Európa, majd pedig Nyugat-Európa, Amerika, Kanada és Japán következett.

1996 nyarán európai fesztiválokon léptek fel és Dél-Amerikában turnéztak, beleértve a főbanda-fellépést a "Monsters Of Rock" fesztiválon 50000 ember előtt Sao Paolo-ban.Novemberben megjelent a zenekar első válogatás-albuma, a "Best Of The Beast". A kiadvány tartalmazott egy új dalt is "Virus" címmel, melynek megírásában rendhagyó módon az összes zenekari tag részt vett.1997 egyetlen fontos eseménye az "In Profile" című CD megjelenése volt. Az EMI, a Maiden kiadója ekkor ünnepelte 100 éves fennállását, és ebből az alkalomból a fontosabb zenekaraikról megjelentettek egy ünnepi kiadványt. A Maiden esetében ez egy a zenekar történetét bemutató, zenével kísért interjú CD volt.Az Iron Maiden 1998. elején kezdte el rögzíteni soron következő stúdióalbumát. A lemezt beharangozó kislemez ("The Angel And The Gambler") március 9-én jelent meg, és a Top 10-be került az angol listákon.Az új album a "Virtual XI." címet kapta, ami több dologgal is kapcsolatban állt. A 11-es szám egyrészt azt jelképezte, hogy ez volt a Maiden 11. stúdióalbuma, másrészt pedig a focira, illetve az abban az évben zajló fociVB-re utalt. A "virtual" szó a számítástechnikában elterjedt kifejezés, ami előrevetítette a Maiden régóta halogatott számítógépes játékának, az "Ed Hunter"-nek megjelenését.A csapat úgy döntött, hogy az ilyenkor szokásos promóciós körút helyett egy fociturné keretén belül népszerűsíti az új nagylemezt. Hogy ne kelljen félteni a Vasszűz legénységét, Steve a technikusokon és a roadokon kívül elhívta néhány játékostársát abból a csapatból, akikkel szombatonként játszani szokott, valamint felkértek néhány ex-profi világsztárt, hogy megerősítsék együttesüket, Nem kisebb nevek vállalták a fellépéseket, mint Tony Woodcock, Paul Mariner, Terry Butcher, Neil Webb, Paul Walsh és Ian Bishop. A csapat a legtöbb meccsét megnyerte, és a fociturné promóciós körútként is célt ért, hiszen felkeltette a világ médiáinak figyelmét.A "Virtual XI. World Tour" április 30-án startolt Torinóban. A viszonylag rövid, másfél hónapos európai körút csak bemelegítés volt a nyári, 26 állomásos USA/Kanada turné előtt.

A Maiden azonban nem feledkezett meg Európáról sem. A májusi villámturné után szeptemberben egy komplett turnétervvel érkeztek meg az öreg kontinensre. A körút két görög bulival kezdődött szeptember 4-én, majd két isztambuli koncert után Budapest következett. A koncertet (finom megfogalmazásban) egy szervezési hiba árnyékolta be. Eredetileg a Petőfi Csarnok adott volna helyet a rendezvénynek, de két héttel az esemény előtt váratlanul a mindösszesen néhány száz ember befogadására képes E-Klub lett a helyszín. A Multimédia és a PeCsa között ugyanis csak szóbeli megállaodás született a koncert megrendezéséről, ezt a csarnok felmondta, és a Microsoft rendezvényének adta át a nagytermet. Az E-Klub tulajdonképpen csak meg akarta menteni a Maiden-koncertet, ezért annak ellenére felvállalták a buli megrendezését, hogy tudták, már elővételben több jegy kelt el, mint a klub befogadó-képessége.

Az biztos, hogy aki bejutott, az egy nagyszerű és különlegesen egyedi Maiden-koncert szem- és fültanúja lehetett, hiszen ekkora termekben a banda már régóta nem lép fel. Dicséret és tisztelet illeti a zenekart is, hiszen a legtöbb világsztár nem lett volna hajlandó ilyen kis helyen fellépni, de a Maiden a körülmények ellenére sem hagyta cserben rajongóit. Mindenesetre furcsa érzés lehetett ez az este a zenekar tagjai számára, hiszen másnap Katowicében már újra egy BS-nagyságú sportcsarnokban nyomultak 8000 ember előtt. A turné európai része október 26-án ért véget Angliában. Még ezt megelőzően, szeptemberben több Maiden-kiadvány is napvilágot látott. Egyrészt megjelent egy újabb kislemez ("Futureal"), másrészt az EMI úgy döntött, hogy újra kiadja a nagylemezeket egészen a "Live At Donington"-nal bezárólag. Ez utóbbi még önmagában nem lett volna nagy esemény, de mindegyik CD-t erősen feltuningolták.

Mindegyik kiadványhoz mellékeltek egy 24 oldalas füzetet, a CD-ket pedig multimédiás részekkel bővítették ki, amely többek között videókat, képeket és rengeteg információt foglalt magában.Novemberben újra megjelent a 12 CD-ből álló sorozat, amelyhez ezúttal hozzácsapták az "In Profile" CD-t, és az egészet egy Eddie-fej alakú dobozba, az ún. "Eddie Head Box"-ba csomagolták.Decemberben elkezdődött a turné mindösszesen négy fellépést magában foglaló befejező, dél-amerikai szakasza, amely Brazíliában ért véget december 6 án.A kiválóan sikerült turné ellenére elterjedt a hír, miszerint a csapat meneszteni készül Blaze-t, bár a zenekar részéről semmiféle megerősítés nem érkezett.Az Iron Maiden-legénység a hivatalos hírek szerint megérdemelt pihenőjét töltötte, ám a felszín alatt élénk mozgolódás kezdődött. A hivatalos honlapon megjelent egy furcsa kép, amin a zenekar tagjai szerepelnek Blaze kivételével, plusz két embernek a sziluettje, bennük egy-egy hatalmas kérdőjellel. 1999. február 10-én a menedzsment bejelentette Bruce Dickinson és Adrian Smith visszatérését a Maiden kötelékébe. A csapat ezzel hattagúvá vált.Az újraalakulás egy többhetes promóciós körúttal kezdődött. Ezt követően február végén a zenekar Portugáliába utazott, ahol hozzákezdtek az új dalok megírásához. Hogy ez az időszak se teljen eseménytelenül, május 17-én megjelent a régóta ígérgetett számítógépes játék, az "Ed Hunter". A játék megjelenési ideje nem volt véletlen. Ekkor már tudni lehetett, hogy a csapat a nyár folyamán az USá-ban, ősszel pedig Európában egy rövid bemelegítő turnét tart. Mindezt összekötötték a játék promóciós körútjával, így lett a turné neve "Ed Hunter Tour". A rövid körút nagyon sikeresnek bizonyult, mindenhol óriási érdeklődéssel várták a zenekart, a legtöbb helyen teltházas koncerteket adtak.

A turné október 1 én, Athénban ért véget.Az 1999 novemberében megkezdett stúdió-munkálatok 2000. januárjára már záró szakaszukba érkeztek, csak az volt hátra, hogy Kevin Shirley Steve Harris közreműködésével elvégezze a keverési és utómunkálatokat a felvételeken. Ennek befejeztével a csapat tagjai promóciós körútra indultak. Az új albumhoz tartozó első kislemez május 6-án jelent meg "The Wicker Man" címmel. A kiadvány a felfokozott érdeklődés miatt rögtön bekerült a Top 10-be, és pár hét alatt az utóbbi tíz év legjobban fogyó Iron Maiden kislemeze lett.A single megjelenésének idején már javában folytak a produkciós próbák a világkörüli turnéra. A zenekar iránti érdeklődés hatalmas volt, olyan sok jegy kelt el elővételben, hogy több városban már hónapokkal előre nagyobb helyszínre költöztették a show-t. Ekkorra már teljes volt a hírzárlat, az új Maiden az egyik legjobban titokban tartott lemeznek számított a piacon.Végül hosszú várakozás után május 29-én megjelent a tizenkettedik Iron Maiden nagylemez, a "Brave New World". A progresszív irányba hajló album világszerte nagy sikert aratott. Hamarosan elindult a "Brave New World Tour", melynek kezdeti, európai szakaszát "Metal 2000 Tour"-nak nevezték el, mivel főleg fesztivál-fellépésekből állt. Szinte minden rangos rendezvényen szerepeltek, természetesen főzenekarként, ami szintén a csapat iránti hatalmas érdeklődést mutatta.A körút ötödik koncertjének mi, magyarok örülhettünk, hiszen június 7-én Budapest láthatta vendégül a Vasszűzet. Eredetileg a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadára tervezték a show-t, de akkora volt az érdeklődés, hogy helyszínváltoztatásra volt szükség. Az utolsó héten a rendezvényt áttették a Kisstadionba, ahová közel 10000 ember látogatott el, hogy láthassa a zenekart.A csapat június 16-án a londoni Earls Courtban játszott.

Akkor még úgy tervezták, hogy ez lesz az egyetlen hazai koncert, aminek okát az angol rocksajtó rossz hozzáállásával magyarázták.Július 8-án Mannheim-ben Janick Gers balesetet szenvedett a színpadon (egy ugrásból rosszul érkezett vissza, és a zenekari árokba zuhant), ami miatt három buli (Essen, Szófia és az athéni Rockwave Fesztivál) elmaradt. A zenekar Portugáliában lépett újra színpadra július 16-án.

A turnérész utolsó koncertje Barcelonában volt július 23-án.Európa után Amerika következett, ahol már "Brave New World Tour" néven "futott" a turné. Az előzenekari posztra két patinás nevet sikerült megnyerni: a Queensrüche-t és az ex-Judas Priest-énekes Rob Halfordot.Az augusztus/szeptemberben lezajlott USA-turné minden várakozást felülmúlt. A new yorki "Madison Square Garden"-beli koncertre 2 óra alatt elfogytak a jegyek, így egy második fellépést is be kellett iktatni.Októberben egy közel tíz állomásos japán turné következett, majd egy kisebb pihenő után egy skóciai és két angliai koncerttel (Glasgow, Manchester, Birmingham), illetve a Janick balesete miatt elmaradt bulik pótlásával ért véget a "Brave New World Tour". November 6-án Essen, majd 8-án Athén örülhetett, hogy a Vasszűz nem feledkezett meg róluk.Az otthon töltött Karácsonyt és új évet követően a zenekar tagjai elutaztak Dél-Amerikába, a "Brave New World Tour" záró szakaszára. Január 9-én Mexico Cityben, 14-én Buenos Airesben, 15-én pedig Santiagoban, Chilében léptek fel. Mindezek azonban csak bemelegítést jelentettek a turné egyik csúcspontjára, a "Rock In Rio" fesztiválra. Több mint 50000 rajongó kérésének engedve az Iron Maiden lett a rendezvény "metal napjának" főzenekara 2001. január 19-én. Magára a koncertre végül kb. 250000 ember látogatott el. A fellépést rögzítették egy koncertalbumhoz és egy koncertDVD-hez.A "Rock In Rio" fesztivál után a csapat hazautazott, hogy megkezdje jól megérdemelt pihenőjét. Még a 2002-es év is nagyrészt a pihenés jegyében fog telni. Az előzetes tervek szerint a nyári időszakban jelenik meg a koncertalbum és a DVD, decemberben pedig a zenekar stúdióba vonul, vagyis új Maiden-album és turné 2003 elején várható."